SZELLEMHANGOK KUTATÁSA

Ezzel a témával már Edison is foglalkozott, amikor a Fonográfot feltalálta! De az õ eszközei még elégtelenek voltak. Viszont amikor az elsõ elektronikus magnetofonok, erõsítõk megszülettek, egyre többen botlottak bele abba a jelenségbe, hogy meghalt emberek hangját hallották vissza a felvételekrõl, sõt ezekkel a hangokkal beszélgetni lehetett, válaszoltak a kérdésekre! Ezzel megszületett az Ouija-táblák elektronikus változata. Idehaza errõl a témáról egy mukk hangot nem lehetett hallani, de pl. a németek és az osztrákok behatóan foglalkoztak vele, és sok ezer óra hanganyag gyûlt össze. Ennyi bizonyíték hallatán még a legszkeptikusabb tudósoknak is meg kellene hajolniuk, de persze nem ez a helyzet. Váltig tagadnak, cáfolnak és ignorálnak! Hát ha valóban létezik olyan készülék, mellyel élõ kapcsolat létesíthetõ a szellemekkel, akkor ez korunk legnagyobb tudományos és metafizikus felfedezése! Minimum Nobel-díj jár érte!
Nagyobb jelentõségû mint a televízió, vagy a telefon! Hiszen alapjaiban változtatja meg a világnézetünket! (már persze azok világnézetét, akik eddig a materialista világképet vallották magukénak és úgy hitték, hogy az anyagi világon kívül nincs semmi, se szellem, se lélek, se semmi, ami túlélheti a test halálát. Akik eddig is hittek a spiritualitásban, azoknak a szellemhangok nem jelentenek újdonságot). Azt hiszem, a hagyományos pszichiátriának is szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy a skizofrénia nem betegség, hanem felfokozott érzékenység, és a hallucinációk valóságosak, legalább annyira, mint az érzékek által közvetített benyomások, észleletek. Ha valaki attól szenved, mert a világ is szenved, akkor nem az illetõ a beteg, hanem a világ. Nem õt kell diliházba csukni, hanem a világot kell megjavítani. A világ megjobbítását viszont nem várhatjuk el olyanoktól, akik süketek és érzéketlenek a világ jajszavára, és kábultan menetelnek a saját kis önzõ céljaik szabta pályán. Csak olyanok segíthetnek, akik hallják, látják, érzik és tapintják a világ baját, és nem képesek ezt tartósan elviselni. Akiket a hagyományos orvoslás hülyére drogoz, hogy ne hallják azt, amit nem hallani nem lehet! Mert már az ajtónkon dörömbölnek a változások!

A szellemhangok kutatásáról bõvebben a Szellemi Búvárok Egyesülete által kiadott Parapszichológia, Szellemtan címû folyóirat 99/5 számában olvashatunk, Hangfelvételek mikrofon nélkül címen. Ez a dolog hasonlít az én Metakritrével végzett kutatásaimhoz (Metastabil Kritikus rendszer, egy olyan kritikusan csillapított oszcillátor, amely a legkisebb zavarra is érzékeny.)
Most a fent idézett cikket közlöm teljes terjedelemben:
Dr. Makk Antal: Hangok a másik dimenzióból

1986-ban elektromérnök fiam szerencsétlenségben meghalt, és akkor elhatároz-tam hogy megpróbálok vele kapcsolatba kerülni valamelyik elektromos hangkutató egyesület segítségével. (Kevés medialitással rendelkezõk az elhunyt "hívása" esetén a feltett kérdésre egy mikrofon nélküli magnón (erõsítõk szükségesek) rögzíthetik a válaszokat (rövid közlések)) (megjegyzésem: egy jó elektronikai szakember a megfelelõ eszközök birtokában pusztán ennyi információ alapján meg tudja építeni a szóban forgó magnót! Az égvilágon semmi akadálya annak, hogy a hazai kutatások is elkezdõdjenek. Hát akkor miért nem?! )
Rövid telefonálgatás után megtaláltam az egyik német egyesület vezetõjét, és jelentkeztem az egyik gyûlésre, ahol kb. 400-450 tag jött össze Fuldában, kb. 7-8 európai országból. A Hangokat Kutató egyesületnek kb. 2500 tagja van, de van egy másik német egyesület is. Ezeket az egyesületeket rádiómérnökök, hangmérnökök, elektronikus szakemberek, fizikusok alapították és szervezték. Van egy bécsi egyesület is, 1300 taggal. Még 6 másik európai országban is tudok egyesületrõl. Amerikában is vannak csoportok.Becslésem szerint kb. tízezer ember van egyesületben és egyesületen kívül, akik foglalkoznak a túlvilági hangok kutatásával.
A hangkutatás 27 évvel ezelõtt kezdõdött Svédországban. Fridrich Jürgenson-nal. Õ svéd operaénekes, festõmûvész és régész volt, aki egy kirándulása alkalmával a vidéki nyaralóháza mellé kitette magnetofonját és fölvette a madárhangokat. És amikor visszajátszotta, meglepetésére azt tapasztalta, hogy egész halk kommentár és beszélgetés hallatszik, ami éppen a madárhangokról tárgyal. Milyen különös, gondolta, hogy ugyanakkor, amikor én a madárhangokat gyûjtöttem, valamelyik rádióállomás is ugyanilyen mûsort sugárzott! De többszöri visszajátszás után rájött, hogy semmiféle rádióadásról nincsen szó, különben is csak magnó volt, amit kitett, nem volt hozzá rádió. Bizonyos idõ után rájött, hogy itt tulajdonképpen másvalakik beszélnek, akiket nem látunk, de hallunk, egész világosan és érthetõen. Idõvel szóltak is hozzá, és neki is adtak üzeneteket személy szerint, nevén szólítva. Nem kis meglepetésére, egy kis idõ múlva saját meghalt édesanyja hangját hallotta, aki nem is a nevén, hanem a becenevén szólította, ahogy életében mindig hívta. És bizonyos idõ után meghalt nõvére is jelentkezett, és szólt hozzá kazettán keresztül.
Jürgenson kitartóan folytatta a kísérletezést, hónapokon és éveken keresztül, és végül 2-3 évi kísérletezés után könyv alakban is megjelentette az összegyûlt anyagot. Már addigra ezerre ugrott a kazetták száma. Az anyag nagy része elsõsorban családi és személyes, baráti vonatkozású üzenetek. Családtagok és elhunyt barátok üzentek, de késõbb irodalmi emberek és politikai személyek is, de néha tudományos vagy pedig történelmi és más természetû információkat is adtak. Fridrich Jürgenson a svéden kívül beszélt még oroszul, németül, olaszul, angolul, úgyhogy elég könnyen megértette a különféle nyelveken befutó üzeneteket. Mûvészi pályafutását feláldozva teljesen a hangkutatásnak szentelte az életét. Idõvel a nyilvánosságban is elterjedt a hangkutatás és mások is csatlakoztak hozzá. A svéd rádióban is volt sok adás errõl, és a televízióban is szerepeltek több ízben. Nemzetközi gyûléseket is szerveztek. A luxemburgi rádiónak volt a módszer terjesztésében úttörõ szerepe. Jürgenson azt mondta, ez több, mint hobbi, mert néhány száz ember most innen a Földrõl és abból a bizonyos másik dimenzióból hidat tud verni egymás felé. És azoknak a bizonyos túloldaliaknak vagy másvilágiaknak - nagyon sok mondanivalójuk van. Õk keresnek kapcsolatokat állandóan és figyelmeztetnek bennünket szeretõ és óvó figyelmeztetéssel és tanáccsal látnak el bennünket. De különben is - minden távolság ellenére is - mindig körülöttünk és velünk vannak. A határ e két világ között nem földrajzi, hanem inkább azt lehet mondani, az érzékelés, az észlelés határa. (Castaneda is így nevezi! ) A túlvilági kapcsolatok több fajtájának ismeretében errõl a technikai módszerrõl meg kell jegyeznünk: A hangkutatás (transzkommunikáció) nagyszerû eszköz a mûszaki irányultságú emberek részére, hogy meggyõzõdjenek a "lehetetlen" létezésérõl. A kapcsolatfelvétel jól kontrollálható, dokumentálható. Információtartalma azonban - néhány eset kivételével - messze alatta van a beszélõ, író médiumokon való kapcsolat szintje mögött. Az üzenetek néhány mondatosak, olykor csak néhány szó. A fõ elméleti-erkölcsi probléma az, hogy az évezredek óta károkozása miatt tiltott "hívást" használja. A hívás a Földtõl lassan eltávozó lélek fejlõdését visszafogja, megzavarja. ( Ezzel a nézettel nem teljesen értek egyet. Korunk egyik jellemzõje az InterLON (szintek közti) kapcsolatok felerõsödése, amely ugyan kis kárt okoz az egyénnek, de nagy jót ad a Nagy Egésznek.) Ezt a hívott gyakran nem is tudja. Nem mindig a kedves rokon kapcsolódik, hanem a polarizált erõkbõl a negatív erõk, amely a külsõ okokra visszavezethetõ skizofrénia, megszállottság jelenségét is kiválthatja. (Pontosan ez a keresztények aggálya is: nem a meghalt szeretteinkkel társalgunk, hanem démonokkal, ördögökkel, akik felöltötték szeretteink álarcát, de valójában rosszat akarnak. Na hiszen! Ezen az alapon az élõ rokonainktól is félni kellene! Sose tudhatjuk, milyen ördög bújik beléjük!) Ha egy erkölcsileg,lelkületileg magas szintû kör hónapokon keresztül összeszokna, így egy ún. lelki vezetést kapna, amely a kapcsolódás mikéntjét szabályozza, és ezután egy nem halottlátó szintû médium csatlakozna hozzájuk, akkor elképzel-hetõ lenne, hogy közvetlenül magnóra lehetne a társalgást rögzíteni, vagy telefon membránon keresztül dialógust lehetne folytatni. A témaválasztás és a partnerválasztás "joga" a szellemi vezetésnél kell hogy maradjon. Csak így zárható ki a hívás-kirángatás, és az üzenetek tartalma túlléphetné a ma gyakori "itt vagyok, élek" jellegû üzenetek szintjét. (Hát ugyanezt elmondhatjuk a mobiltelefonozásról is! Képzeljük el, hogy szeretteinkkel csak egy magas szintû közvetítõn keresztül beszélgethetünk, és csak magasröptû dolgokról! Nem iszonyú lenne? Az embereknek szükségük van az apró, mindennapos kis kapcsolatokra is, az Itt vagyok, szívem, sietek haza! szintûekre is! Szerintem pont ez adja meg a hangkutatás egyedülálló, semmi mással nem pótolható értékét! Mert az átlagemberek túlnyomó többsége számára Einstein, Nietzsche és Platón összes filozófiai beszédénél is többet mond egy ilyen egyszerû kis közlemény, hogy bocsika, drágám, túlórázom, de sietek haza! ) A nemrég eltávozottak még nem érték el a magasabb tudás megnyílásának szintjét, ezért nem lehet tõlük pl. az Univerzum egészére, az élet értelmére stb. vonatkozó kérdésekre választ kapni. (A szerk.) (Mért ne lehetne? A nyolcéves kislányomat is kérdezhetem errõl, vagy a barátaimat, nem tiltott témák ezek! Nyilván olyan szintû választ kapok, amilyen szintû az illetõ, akár él, akár halott. Hol van az elõírva, hogy minden egyes nyikkanást kétely nélkül elhiggyek, ami médium szájából jön? Nem hiszek el mindent az újságoknak, nem hiszek el mindent a TV-nek, a rádiónak, az embertársaimnak, még a tudósoknak sem, mért pont a médiumok lennének kivételek? De: adjuk meg nekik a közlés jogát! Magunknak pedig a kétely jogát!)

Nagyon finom rádiókészülékkel vagy magnetofonnal vagy mikrofonnal és magnetofonnal be lehet fogni ezeket a hangokat, illetve kérdéseket lehet föltenni. Jürgensont azóta nagyon sokan fölkeresték, hogy meggyõzõdjenek. Többek között Harald Bergensten - Stockholmból - akihez a saját meghalt magyar felesége szólt magyarul, a kazettán keresztül és a nevén szólította. Egy másik közismert kutató, Dr. Konstantin Raudive filozófus, irodalomtörténész és esztéta 1965 õta kísérletezik, és számos irodalmi tanulmányán keresztül két könyvet kizárólag ennek a témának szentelt. Könyvei nagy visszhangot váltottak ki Németországban. Ezután Colin Smith angol könyvkiadó elhatározta, hogy kiadja a könyvet angolul is. Mikor az angol miniszterelnök-helyettes értesült errõl, levélben közölte a kiadóval, hogy a könyvet nem lehet addig angolul megjelentetni, amíg az angol tudósok, szakemberek meg nem gyõzõdnek róla, illetve meg nem ismétlik a kísérleteket. Erre hamarosan sor került, és az angol rádió a BBC , a legjobb katonai lehallgató készülékek segítségével megismételte a kísérleteket neves szakemberek jelenlétében is. És 18 percnyi kísérletezés után több, mint kétszáz hang futott be angolul, németül és más nyelveken is, név szerint szólítva a jelenlévõket és bemutatkozva.
Egy férfihang például azonosította magát Arthur Schnabellal, aki nemrég halt meg, és németül beszélt a bizottság elnökéhez, aki személyes jó barátja volt még életében. Azonkívül John Barbirolli, a híres karmester is jelentkezett. A könyv ezután hamarosan megjelent angolul, és a televízióban és az újságokban hónapokon keresztül a hangkutatás kedvenc téma volt, késõ éjszakába nyúló vitákkal.
Hamarosan a szovjet kutatók is felfigyeltek a hangkutatásra, és Arkady Kurylev elektromérnök megkérte a kelet-német kutatókat, hogy gyûjtsenek minél több információt a német esetekrõl. Prof. Kurylev és egy kelet-német fizikus, Dr. Otto Stangl közös konferenciát szerveztek Potsdamban, ahol ismertették saját eredményeiket a hangkutatásról. Dr. Stangl beszámolt arról, hogy nagyon hasznos információkat kapnak a hanglényektõl és Kurylev kijelentette, hogy a halottakkal való kommunikáció tisztán technikai probléma. Kezdetben lemásolták a nyugati kutatók módszereit, de hamarosan igénybe vették az ûrkutatés segédeszközeit a parabola antennákkal ellátott mûbolygókat, amelyek az egész világot behálózták és megkeresték azokat a frekvenciákat, amelyekkel egész tisztán sikerült a halottakkal kommunikálni. (Nem voltak zavaró mellékzörejek. A szerk.) E frekvenciák megteremtették a "forró drótot a másvilággal" mondotta Dr. Stangl, több mint egy tucat emberrel kommunikálunk odaát, és a kutatás jelen fázisában azokkal a múltbeli személyekkel (halottakkal) érintkezünk, akik a jövõnket még így is befolyásolhatják. A közönség felé a napisajtóból kevés információ jutott el.
Különben semmi nem új a Nap alatt, ahogy mondani szokták. 1920-ban már Edison dolgozott egy készüléken, amellyel a másvilággal akart értekezni. Szó szerint idézünk tõle: "Ha van túlvilági élet, akkor az egész logikus és tudományo-san feltételezhetõ, hogy a halott lelke megtartja emlékezõképességét, intelligenciáját, és a tudást, amit itt a Földön megszerzett. Ezek szerint ha egy személyiség létezik azután, amit mi halálnak nevezünk, egész logikus, hogy szeretnének érintkezni azokkal, akiket hátrahagytak. Én azt gondolom, hogy a mi személyiségünk képes lesz a másvilágról is befolyásolni az életet. És ha ez így van, akkor tulajdonképpen elkészíthetünk egy mûszert, ami annyira finom lehet, hogy lehet rögzíteni vagy felfogni valamit."
Tesla is dolgozott hasonló készüléken, illetve kísérleteken. De nemcsak a mi készülékeink érzékenyek ezekre a hangokra, hanem nagyon érdekes megfigyelések vannak az állatvilágból. Már a németországi és az angliai kísérletek folyamán megfigyelték, hogy a kutyák a készülékek elõtt pontosan reagálnak, õk is hallják a hangokat. Németországban elõfordult több alkalommal, hogy a macska úgy viselkedett, mint aki meg van veszve. Amikor a kísérletek nem folytak, akkor teljesen normálisan viselkedett. Rendkívül érdekes jelenséget tapasztalt több család, ahol a házban törpepapagájok voltak, akik némi beszélõképességgel rendelkeztek. Ezeknek a madaraknak a hangját hangforrás-ként használták (modulálták). Igy az elhunyt családtagok beszélgethettek az élõ családtagokkal a papagájokon keresztül. ( Hát akkor nem kitaláció John Silver papagája sem, vagy a pszichopompok! ) 1970-ben nemzetközi gyûlés volt Ausztriában, ahol Theodor Rudolf, a Telefunken egyik mérnöke, Dr. Alex Schneider, fizikus Svájcból, Franz Seidl elektromérnök, Ausztriából, és Dr. Konstantin Raudive, a litván pszichológus Németországból és sokan mások tartottak beszámolót.
Victor Bettig svájci kutató, 1985-ben megjelent könyvébõl szeretnék néhány érdekes összegezést és tapasztalatot ismertetni. A könyv címe: A halottak beszélnek. A hangkutató Victor Bettiget a személyek a kazettáról többnyire név szerint szólítják. Ugyancsak olyan halott személyek is jelentkeznek, akiket a kjsérletezõ nem hívott és olyanok, akiket életében nem ismert egyáltalán. A feltett kérdésekre pontos válaszokat adnak, és visszakérdeznek. Ugyancsak megjegyzéseket tesznek a tárgyakra és a személyekre, akik a hangkutató körül vannak. Néha erõsen ellenkezõ véleményen vannak, mint a kutató. Néha tréfálnak, de néha nagyon ingerültek is tudnak lenni. És ha nincs is jelen valaki a helyiségben, akkor is befutnak bizonyos hangok és beszélgetések. Az egyes hangok jellege ugyanaz, még hosszú idõ után sem változik. Van olyan kísérletezõ is, aki egyszerûen ül a magnó mellett és gondolkodik, és a gondolat-ban feltett kérdésre befutnak a válaszok.
A hanglények az eseményeket elõre látják és tudják. Néhány példa Bettig kazettájáról. Pl. egy férfihang azt mondja: autó. És 5 másodperc múlva hallatszik, hogy egy autó elhalad a közelünkben. Másik érdekes jelenség volt például, hogy egy nõi hang azt mondja: mi ma várunk valakire. És egy másik nõi hang kiegészíti, hogy a pápa már itt van fönt! Ami teljes képtelenségnek hat abban a pillanatban. Aztán 12 óra múlva a világsajtó közölte világszerte, hogy a pápa meghalt. És ez annyiban érdekes volt, hogy környezete nem vette észre, hogy a pápa meghalt, mert azt hitték, olvas bent a hálószobájában. Bettig megkérdezte a hanglényeket, hogy ki lesz az új pápa? Egy férfihang: Lengyelországból jön. És három nap múlva megjelent a döntés az újságokban, hogy a krakkói Vojtila Károly lett a pápa.
Nagyon sok esetben azt magyarázzák a másvilágiak, hogy õk nem halottak, csak másmilyenek, mint mi vagyunk. És az ottani életükben tulajdonképpen egy örökös ifjúság és egészség állapotában élnek, nem öregszenek. És próbálnak bennünket meggyõzni arról, hogy majdnem hogy jobban élnek, mint mi, mert az olyan világ, ahol nincsenek anyagi gondok, nincs pénz, nincsenek energia-problémák és karriergondok sem. Békésebb és nyugodtabb a világ. Persze Raudive-t és Bettiget is megkérdezték, hogy hol vannak õk tulajdonképpen és milyen világ az? Azt válaszolták: az ellenanyag létezik, és ez egy ellenanyag-Univerzumot jelent tulajdonképpen. Szóval, abban a világban tartózkodnak, és oda megyünk át mindannyian.
Az általános tapasztalat az, hogy az ilyen beszélgetések alkalmával normális, természetes, illedelmes hangon kell beszélni. Semmiféle orgonazene, gyertya-gyújtogatás, vagy egyéb ceremónia nem szükséges, sõt inkább zavarólag hat. És ezt mindenki csinálhatja, akinek megfelelõ technikai eszközök állnak rendelkezésére. Nem kell hozzá különös képesség, vagy tehetség.
(Sokak szemében pont ez jelenti a dolog veszélyét! Évezredekig az egyházak, papok, mágusok és varázslók privilégiuma volt a túlvilággal való kapcsolattartás, és ezzel tudták uralni az embereket, ebbõl nõtt tetemesre a vagyonuk, ezen alapult a hatalmuk, a kiváltságaik és a gazdagságuk. Nem véletlen, hogy ma is az egyházak a legfõbb ellenségei mindenfajta spiritizmusnak, ezotériának és túlvilági kapcsolatnak.Némi cinizmussal azt is mondhatnánk: olyan ez, mint a rivális maffiák közti bandaháborúk. Mindegy, milyen áron, de uralni akarják a placcot.)
A hangkutatásnak óriási jelentõsége van, úgy érzem, orvosi szempontból is. Elsõsorban meg tudjuk szüntetni az embereknél a halálfélelmet. A halálfélelem elsõsorban a bizonytalanságból származik. Attól félünk, hogy megsemmisülünk. (vagy éppen a pokol tüzén sülünk...) Ha viszont tudjuk, hogy tulajdonképpen átkerülünk egy másik dimenzióba, ahol elhunyt rokonaink és barátaink szeretettel várnak, az óriási megkönnyebbülést jelent a súlyos betegeknek és a haldoklóknak is. Egyik fontos üzenete, ill. szintetizált tapasztalati anyaga a hang-kutatásnak: az idõs családtagok nagyon boldogtalanok, ha családjuk kiszakítja õket a caládi környezetbõl és valamiféle "öregek házába" helyezi õket, mert nekik még betegen is fontos szerepük van a családi közösségben.
A másik gyakorlati jelentõség: tudjuk nagyon sok elmebetegrõl, hogy bizonyos "hallucinációkban" szenvednek. Az ilyen betegeket elektrosokkal kezelik, és más drasztikus eszközökkel. Bécsben és Németországban az ilyen személyeket körülvették monitorokkal, és bebizonyosodott, hogy valóban létezõ hangokat hallanak! Nagyon érdekes esetet közöltek egy amerikai szaklapban. Egy taskenti édesanya, akinek 3 gyermeke közül a legkisebb autóbalesetben meghalt, két hónapon keresztül állandóan hallotta a gyermek hangját. És amikor a taskenti orvosok és fizikusok a legjobb lehallgató készülékekkel körülvették, kiderült, hogy igenis az elhunyt gyerek hangját hallja állandóan! ( Tehát a hallucinációk valóságosak!! El sem tudom mondani, milyen óriási jelentõségû ez a felismerés! A napilapoknak a címoldalon kellene világgá röpíteni ezt a hírt! Hiszen akkor az elmebetegek egy része nem is beteg! Csupán túlérzékeny! Egy Nyomkeresõt felülmúló hallása van, és amit hall, az valóságos! Csupán az teszi beteggé ezt az embert, hogy nem bírja elviselni azt, amit hall! Ha meg akarjuk tudni, mit érez, mit él át, csak töltsünk el egy pár hetet egy auschwitzi haláltáborban! És hallgassuk nap mint nap a halálsikolyt, az õrjöngést, a pattogó vezényszavakat! Na? Hányan maradnak normálisak ezek után? Hányan bírják ki ép ésszel ezt a tréninget? Megj.: lehet hogy ma, 2000-ben nem Auschwitzba kell ehhez menni, de biztos vagyok benne, hogy ma is vannak a Földön pokoli helyek, melyek tán felül is múlják Auschwitzot. Ne feledjük: 55 évet fejlõdött azóta a technika!)
A hangkutatásnak egy másik nagyon fontos vonatkozása is van, szinte gyakorlati alkalmazása. Németországban és Ausztriában a meggyilkolt személyeket megkérdezték, hogy ki ölte meg õket? És nagyon sok esetben megmondták! Néhány konkrét példa Bécsbõl: Megkérdeztek egy meggyilkolt hölgyet: ismered a gyilkosodat? És a hang azt válaszolta a másvilágról: Igen, Pepi volt az! Aki tulajdonképpen a gyanúsított volt! A második esetben egy férfit gyilkoltak meg, s az megmondta, hogy a felesége volt a tettes. Harmadik eset: egy taxis gyilkosság után az áldozatot megkérdezték: ismered-e a gyilkosodat? A válasz a másvilágról: Igen, Butschek volt a tettes.
(Na, ez jobb, mint a Rex felügyelõ! Nem is értem, miért nem vezették már be ezt a módszert a nyomozásba. Ezzel is lemaradtunk, mint annyi mindennel!)
Szintén bécsi tapasztalat, hogy megpróbáltak 50 km-re levõ fiatalemberrel érintkezni, miközben aludt az illetõ. Megkérdezték a nevét, és az illetõ válaszolt, hogy Albert. Megkérdezték: mit csinálsz? Válasz: alszom. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a válaszoló az a részünk, ami halálunk után tovább létezik! Ugyancsak sikerült távol lévõ, hipnotizált személyekkel kapcsolatot felvenni rádión keresztül. ( Akkor pedig nem is beszélnek hülyeséget azok a skizofrének, akik arról panaszkodnak hogy rádión keresztül utasításokat kapnak! Már a szovjetek és az amerikaiak is beismerték, hogy régóta folytatnak kísérleteket emberek távolról való befolyásolására, irányítására, sõt megölésére! Egy walkman méretû kis készülékkel kilométerekrõl is lehet hatni az emberekre, a falak, és az épületek közvetítésével! Ma, amikor a metró területérõl is lehet már mobiltelefonálni, ez egyáltalán nem hangzik hihetetlennek!)
Jürgensonnak több száz túlvilági gyermekhangból álló gyûjteménye van, és azt mondja, hogy az összes gyermekhang boldog. Nem lehet összehasonlítani az ittenivel. Senki sem veri õket, senki sem korholja õket, hanem a leggondosabb és a legszeretetteljesebb nevelésben van részük. Állandóan együtt vannak, játszanak. (Nekem vannak ebbõl a korból afféle gyerekkor elõtti emlékeim!)
Mindenkinek tanulni kell, még a következõ dimenzióban, a következõ életben is! A luxemburgi rádió riportere meg is kérdezte Jürgensont, hogy ha az a másik világ annyira boldog és problémamentes, tulajdonképpen minek küszködni ebben a világban? De Jürgenson megmagyarázta, hogy itteni életünket végig kell csinálni, mert ez a feltétele annak a másik életnek! ( A karma törvénye világosan megmagyarázza, hogy az itteni életünk arra való, hogy egy Isten által ránk bízott Feladatot végezzünk el, ami egész életre szól. Ez a világ nagyon fontos a világok közt, mert itt születnek a döntések, itt vívják meg a harcokat a jó és a gonosz erõk. Akik nem tudták betölteni a Feladatukat, azok visszaszületnek ide, és más körülmények közt, magasabb tapasztalati szinten újrakezdhetik a harcukat. Igy jutnak egyre feljebb, míg végre beléphetnek a felsõbb szférákba. De az ún. Bódhiszattvák lemondanak a felsõbb világok örömeirõl és itt maradnak, hogy segítsék a szenvedõ lényeket. Õk Fajunk Idõsebb Testvérei.)
Nagyon érdekes jelenség, hogy nem minden kérdésre adnak választ odaátról.
Van, amivel kapcsolatban meg is mondják, hogy erre most nem válaszolnak, vagy nem válaszolhatnak.
Ma már több, mint 32 eszközzel dolgoznak és a halottak megjelennek a TV és a komputer képernyõjén is. A német hatóságok ajánlanak bizonyos frekvenciákat a kutatóknak, hogy ne zavarják a rádióadókat.
Tulajdonképpen mindig érintkezni szeretnének velünk. Mi nem is tudjuk, de nagyon sokszor befolyásolnak, segítenek bennünket. Vagy bizonyos veszélyes szituációktól meg is tudnak óvni bennünket. De fõ figyelmeztetésük és üzenetük Jürgenson szerint az, hogy ne tegyük tönkre a világot az atomszennyezõdéssel és a többi gondatlansággal, mert minden élõlényt lassan kiölünk, és saját magunkat is tönkretesszük.
Forrás: Dr. Makk Antal, Dubai

Na, eddig a cikk. Az utolsó mondatával mélységesen egyetértek. Mi magunk is azért küzdünk, hogy megmentsük ezt a szép, és jobb sorsra érdemes világot. Mindenki, aki komolyabban akar foglalkozni a Kvadromatikával, arra teszi fel az életét, hogy megmentse a Földet. De aki csak kedvtelésbõl, kíváncsiságból kapcsolódik bele a munkába, az is nagyon sokat tesz a jövõnkért: Magokat vet el, melyeknek gyümölcsei fogják táplálni az eljövendõ nemzedékeket. Én ebben hiszek. Engem ez éltet.