Kora reggel. Éles, tiszta levegõ. A reggeli szél vidáman kergeti a hullámokat. Delfinek szép, erõs teste hasítja a vizet. Földobják magukat, s hatalmas csobbanással fúródnak újra az óceánba. A reggeli nap fénye a szivárvány összes színeiben csillan meg a testükön.
Hófehér gyöngyvirág...

A Nap Gyermekei vagyunk, ha szeretünk, ha játszunk. A Napból vagyunk, ha szeretünk, ha játszunk. Nyitott ajtókon lépünk be, megtalálva az utat. Nézünk, látunk, mosolygunk az utunkat keresztezõ hajnalokra. Hagyd futni õket, hadd kergetõzzenek. Lépj át minden ajtón, és ne feledd: az élet õsi formája a küzdelem. Énekelek még egy kicsit neked. S ha újra hívlak majd, hát tarts velem! És most, siess haza. Vezessen a szeretet, mely átsegített annyi éjszakán, és megkönnyítette az utazást, hogy sértetlenül juthattunk haza. Tanulj tõlünk látni. Éld át a szenvedélyt. A fölidézett múltat, a megsejtett jövõt. Amit magadból adsz, visszakapod megint. Az álmaid bátorságot sugallnak. A lélek erejét, a változásokhoz.
Vitorlázunk egy hajón. Sebesen kerüli el a delfineket. S gyorsan iramlik tova...

Sötét felhõket hoznak a szelek. Fölkorbácsolják a hullámokat. Hajladozik az árboc, a hajó kiemelkedik a habokból, és száguld elõre. Hirtelen csönd támad. Megtorpan a hajó. Óriás vízfal emelkedik. Forr az óceán mélye, táncol a horizont, fekete oszlopot kerget a szél. Egyetlen napsugár sincs...

Amit magadból adsz, visszakapod megint. Az álmaid bátorságot sugallnak. A lélek erejét, a változásban. Hívhat újra a változó világ. És mi újra készen állunk az utazásra. Nem gyöngül: tisztábban szól a dalunk. Hajózunk egyre messzebb, egyre többen. Velünk jönnek majd mind a régiek. És ne félj! Én is ott leszek, veled. Egy dallam kísér, amíg utazunk, és visszahoz majd sértetlenül megint. Átszelünk újra tûnõ árnyakat, és repülünk haza, vissza. Te meg én.

A nap lassan a tengerbe hanyatlik. Bearanyozza a felhõket és a hullámokat. Találkozásukat szivárvány koronázza a látóhatáron.