ÉTER

A régiek úgy hitték, hogy a vákuumot kitölti egy rugalmas közeg, és a fény ebben terjed. Ezt nevezték Éternek. A Bhagavad-Gítában Krishna is megemlíti az étert a nyolc õselem egyikeként: (BG. 7:4-8)
"A Föld, a Víz, Tûz, Levegõ, Éther, Elme - Manasz, Értelem - Buddhi és Külön Énség - Ahankára : ezen nyolc osztálya van természetemnek. Ez az alsóbb rendû, ismerd meg másikat, magasabb rendû természetemet. Az Életelem az, oh hatalmas karú, mely a Mindenséget fenntartja. Értsd meg, ez anyaméhe minden létezõnek. ÉN vagyok a Forrás, melybõl a Mindenség fakad, és melybe minden újra beolvad.
NÁLAM nincs hatalmasabb, óh Dhanangyaja, rajtam függ a Mindenség, mint gyöngysor a zsinóron. ÉN vagyok a víznek íze, oh Kunti fia, a Holdnak és Napnak ragyogása, a Védákban AUM - A Hatalom Igéje, a hang az étherben és az emberben a férfierõ." (Annie Besant és Gömöryné Maróthy Margit ford. Reprint 1984)

Az indiaiak tehát még tudtak az éterrõl, sõt nyolc õselemrõl beszéltek, ráadásul ez a létezésnek csak az alacsonyabb szintje! A görögöknél az õselemek száma négyre redukálódott, és az étert csak mint valami megfoghatatlan, misztikus kvintesszenciát (ötödik lényeg) emlegették. Newton fizikájában már nem volt helye az éternek, ehelyett a testek közt távolhatás mûködött. Az éter fogalma akkor került újra elõ, amikor Faraday és Maxwell felismerte, hogy a látszólag üres teret különféle fizikai mezõk töltik ki, amelyek képesek hatni az anyagra. A távolhatás csak látszólagos, valójában minden dolog a fizikai mezõkre hat, és ezen mezõk közvetítésével hatnak egymásra. Ezt közelhatásnak nevezzük. Az éter az a közeg, amelyben a fény terjed és amely a fizikai mezõknek is hordozója. A XIX. század végén történt valami, ami oda vezetett hogy elvetették az étert, és kijelentették hogy a vákuum üres. Ez a nézet aztán csaknem 80 évig uralta a tudományos gondolkodást, az éterre hivatkozni egyet jelentett az eretnekséggel! Kiderült ugyanis, hogy nem tudjuk megmérni az éterhez képesti sebességet, tehát az egyenletesen mozgó koordinátarendszerek és megfigyelõk csak az egymáshoz viszonyított relatív mozgást érzékelik, de mind úgy látja hogy õ áll, és csak a többi mozog. Ebbõl fejlõdött ki Einstein Relativitáselmélete, amely olyan sikeres volt hogy a kvantumtérelméletnek is alapköve lett, sõt tudományos dogmává merevült: egy teóriát csak akkor tekintettek konzisztensnek, ha összhangban van a Relativitáselmélettel. Emellett megszületett a gravitációelmélet modern változata, az Általános Relativitáselmélet is. Eszerint a tömegek körül az egyesített téridõ geometriája görbült, nem Euklideszi, hanem Riemann-metrikájú. Tehát a vákuum nemcsak üres, de még görbülhet is! Ebbõl a Görbült Semmi - teóriából fejlõdtek ki a kozmológiai elméletek, amelyek szerint a Világegyetem 10 milliárd évvel ezelõtt egy nagy robbanásból keletkezett és azóta is tágul. Késõbbi sorsa az, hogy vagy vég nélkül tágul és hígul, vagy egy idõ után újra összehúzódik és egy mindent elemésztõ nagy tûzben megsemmisül. Ezt az abszurd világképet összekapcsolták a vallásokkal is, ti. a Big Bang (Õsrobbanás) nem más, mint a Teremtés, a Nagy Összeomlás pedig a Világvége! A kettõ közti idõ: Brahma egy napja ( a védikus vallásban)

A TIP-elméletbõl (lásd ott) pontosan kiadódik a relativitáselmélet, sõt annak magyarázata is, továbbá az Általános relativitáselmélet minden eredménye a gravitációról. Emellett természetes szintézisben egyesül az Elektrodinamika, a Kvantumelmélet és a Gravitáció, az elemi részecskék elmélete (erõs kölcsönhatás) és létrehozható az antigravitáció és a vákuumenergia konzisztens elmélete is.