STANISLAW LEM :
DONDA PROFESSZOR EMLÉKIRATAI

Lem sok sztorija mellett ez volt az egyik, ami jelentõs hatással volt rám. Mondhatnám, megvolt itt már minden súgás! A sztori a Szénanátha címû kötetben jelent meg, Európa könyvkiadó, 1980. Donda professzor tévedések során jött a világra. Az egész életét végigkísérték a hibák és a baklövések. Amikor meghívták a kulahári egyetemre hogy a Svarnetika kinevezett professzora legyen, örömmel elfogadta az ajánlatot, abból a feltevésbõl kiindulva, hogy a helyszínen majd csak megmondják, mi az a Svarnetika.
Hát ez nem történt meg, így Donda maga fabrikált jelentést a szóhoz: SVARNE = Stochastic Verification of Automatished Rules of Negative Enchantment = A Gonosz Varázslat Automatizált Szabályainak Véletlenelvû Igazolása. Mivel a kulahári egyetem az UNESCO-tól kapott ajándékba egy vadonatúj kriotronos IBM számítógépet, Donda úgy döntött, hogy ezt a becses jószágot igénybe kell venni.
A Svarnetika kidolgozásának elsõ lépéseit habozva tette meg, végül kikötött ennél a habozásnál, és úgy találta, hogy a Svarnetika lényegét a "között" szó világítja meg. Legfõbb ideje megteremteni azt az interdiszciplináris tudományt, amely az összes többi tudományág érintkezési pontjaival foglalkozik! De mivel Kulaháriban elvárták tõle, hogy a helyi hagyományokat is szõje bele a kutatásba, a figyelme hamarosan a varázslások felé irányult. Elhatározta, hogy a racionalizmus és az irracionalizmus határvidékét fogja tanulmányozni! Szerényen kezdte: a szemmel verés matematizálásával.
Itt egy kis kitérõt teszünk: ne feledjük, hogy a Katasztrófaelmélet és a Káoszelmélet is interdiszciplináris tudományként kezdte! Egely György parajelenségkutatásai pedig éppen ezen a határvidéken zajlanak! A tudomány és a misztika összeházasítása meg már a XX. Század kezdete óta megy, csak Magyarországon 1945 óta mély kuss van ezekrõl, csak az elmúlt 15 év hozott némi enyhülést. De ma is elnyomják ezeket a kutatásokat. Nagyon sok magyar kutató foglalkozik ezekkel a dolgokkal, csak semmi támogatást nem kapnak. Ilyen dolog a Hangkutatás is, amelynek Magyarországon mindmáig nincs semmi gyakorlata, legalábbis nem hallottam róla, az egy szem Makk Antal cikken kívül. Van a Nándori Ottó, aki a Mindenség Üzenete címû könyvet írta, õ is azt állítja magáról hogy már 30 éve a Titok birtokában van, és eddigi tapasztalataim alapján ezt el is hiszem róla, már csak azért is, mert én is birtokában vagyok egy Titoknak, amit jobb híján Kvadronnak nevezek.
Donda tehát elhatározta, hogy a mágia és a tudomány között marad. Ezek után persze a hivatalos tudomány sarlatánnak kiáltotta ki õt. Az Oxfordi Kibernetikai Világkonferencián elõadást tartott a Donda-törvényrõl. Rosenblatt, a perceptronok feltalálója kimondta a tézist, hogy minél nagyobb a perceptron, annál kevesebbet kell tanulnia ahhoz, hogy a mértani idomokat felismerje. A végtelen nagy perceptronnak semmit se kell tanulnia, mert már mindent eleve tud. Donda az ellenkezõ irányba indult, hogy a maga törvényét felfedezze. Amit megtehet a nagy komputer kis programmal, azt a kis komputer is megteheti nagy programmal. Ebbõl logikusan következik, hogy a végtelenül nagy programhoz egyáltalán nem kell komputer, magától is mûködik!
Mi történt erre? A konferencia gúnykacajra fakadt és kifütyülte az elõadót! Donda szerint minden végtelenül hosszú átok okvetlenül megfogan! A metakritsa-elv miatt a véges átok is megfoganhat, mert a kritpontok végtelenül érzékenyek, így már a véges átok is elég, mert végtelen érzékenység szer véges átok egyenlõ végtelen megfoganás! Na ez a levezetés Dondának tetszene! Szóval végleg elásta magát Donda minden tudományos fórumon.
Ezután Donda a drága kriotronos komputert kezdte el tömni mindenféle varázslással, hetet-havat összehordott. Nyilván azért, hogy kolosszális átokvetõvé alakítsa a derék jószágot! Vagy mégse? Egy Svájcból hozatott nagyon érzékeny mérleggel méricskélte a komputer memóriaegységeit. És egy szép nap megtörtént a csoda: a memória egy század grammal nehezebb lett! Ekkor derült ki a cécó értelme: a professzor az információ súlyára volt kíváncsi! Mint tudjuk, Einsteintõl, hogy E=m•c² , tehát az energiának súlya van. Itt E az energia, m a tömeg és c a fénysebesség. Donda felismerése az, hogy az információnak is súlya van, mondjuk I=m•d² , ahol I az információ kilobájtban, m a tömeg és d a Donda-állandó. Mindenfajta információnak tömege van, a tartalma teljesen mellékes, ahogy az atomnak is mindegy hogy kõben vagy élõ sejtben van. Ezt a nézetet nem osztom teljesen, mert a kõben levõ atom más, mint az élõ sejtben levõ hasonló atom. Az atom gerjesztési nívói függenek a környezettõl, tükrözik a környezetet. A tükör ugyanaz, de a mutatott kép más. Emellett az információnak is van kritikus tömege, mint az uránnak. Ha az információ sûrûsége eléri a kritikus pontot, beindul a láncreakció. A tudás óceánja egy csapásra kipárolog a világ összes számítógépébõl, és helyette megszületik egy piciny kozminca, világegyetemecske, amely szakasztott ugyanolyan, mint a mienk, vannak benne galaktikák, csillagködök, bolygók és emberek. A tömeg, energia és információ az anyag három megjelenési formája. Átmehetnek egymásba. A kritikus sûrûség felett az információ hipphopp, eltûnik. Ez a Donda-határ, a tudás növekedésének határa! Ha egy civilizáció ezt nem veszi észre, besétál a csapdába. Minél többet tud meg, annál közelebb jut a teljes tudatlansághoz, az ûrhöz! Na ez pont olyan, mint a sejtautomata minta növekedése. A legbonyolultabb mintát hirtelen a legegyszerûbb követi! Minden csoda, ciráda eltûnik, mint a fuvallat, és elölrõl kezdõdik minden, de egy magasabb szinten. Vagy olyan mint az 1+2+4+8+16 . . . az összeg egyre nagyobb, ám amikor elérjük a végtelent, láss csodát, az összeg -1 lesz, kevesebb mint a nulla! Na ez meg hogy lehet? Úgy, hogy x = 1+2+4+8+16 ... , x = 1+2•(1+2+4+8+16...) = 1+2•x , tehát 0=1+x, tehát x = -1 ! Aranyos, mi? És a vicc az, hogy ez nem vicc! Donda megpróbálja figyelmeztetni a világot, de nem hisz neki senki. "Ha egy tekintély mondaná, az más, de én bohóc és szélhámos vagyok. A szélhámosságból talán még ki tudnék magyarázkodni, de a bohócsipkát nem tudom levenni." Hja, ha egyszer valaki fölteszi! Számoljon vele, hogy végleg úgy is marad!
"Ismered a Nagy Bumm elméletet? Ez a legdivatosabb a kozmológiában. Hogyan keletkezett a Világegyetem? Egy nagy robbanással! Mi robbant fel? Mi az, ami egyszerre csak materializálódott? Tessék, az Úristen receptje: visszaszámlálni a végtelentõl a nulláig! Mikor a nulláig ért, az információ robbanásszerûen materializálódott, az egyenletnek megfelelõen. Így lõn testté az Ige, így robbant szét ködfelhõkké, csillagokká...
Információból lett a Kozmosz!" Dondának nem hisz senki. Túl sokszor kiáltott farkast...
"Szemére lobbantottam a professzornak, hogy õ maga öltött bohócmaszkot, amikor a sámánkodással lejáratta kutatásainkat. - A látszat - mondta végül. Ha a mágia badarság, én badarságból indultam ki. Ne kérdezd, mikor lett az ábrándozásból hipotézis. A bizonytalannak vágtam neki. Az én felfedezésem fizika, de olyan fizika, amelyet senki sem vett észre, mert az utam nevetséges vidékeken vezetett keresztül, ahol nincsen semmiféle törvény. Hiszen azzal a gondolattal kellett kezdeni, hogy lehetséges, hogy az ige testté válik, lehetséges hogy az átok megfogan. Fejest kellett ugrani ebbe az abszurdumba, tilos kapcsolatokba lépni, hogy átjussak a túlpartra, ahol az információ és a tömeg ekvivalenciája már nyilvánvaló. Ezért kellett áthaladni a mágián... talán nem okvetlenül az én bolondos játékaimon, de az elkerülhetetlen volt, hogy minden kezdõ lépés kétértelmû, gyanús, eretnek, kigúnyolásra méltó legyen." Szóval egy halk reccs, és megtörténik a katasztrófa. No nem valami nagy világvége, csak a komputerek hülyülnek el. A világ visszatér a langyos kerékvágásba. Az anyagi fonákjára fordult információból váratlanul létrejött egy icipici kozmoszocska, világegyetemke, univerzumocska, ez az atomporfelhõcske lett az évszázadok alatt felhalmozott tudásanyagból. Ez a kozminca éppolyan világegyetem, mint a mienk, tehát vannak benne ködök, galaktikák, csillagfelhõk, talán még bolygók is, csírázó élettel. Vagyis elmondhatjuk, hogy az emberek, uram bocsá, megismételték a Genézist, ámbár akaratlanul, sõt szándékuk ellenére, mert úgy kellett ez nekik, mint ablakosnak a hasraesés.
A Donda-törvénybõl mindennemû információ egyenértékûsége következik: mindegy, hogy az információ bitjei zseniálisak vagy hülyék, százmilliárd kell belõlük egy proton létrehozásához. Tehát a bölcs és a balga szó egyaránt testté válik. Ez a megjegyzés teljesen új fényt vet a létfilozófiára. Lehetséges, hogy a gnosztikusok és a manicheusok mégse voltak olyan hitetlenek, mint az egyház hirdette? Azonkívül lehetséges, hogy a heptillió szamárság kimondásából született kozmosz szakasztott ugyanolyan, mint a kinyilatkoztatott bölcsességbõl termett kozmosz?
Minden civilizáció eljut a kozmoszteremtés küszöbére, mert a túlságosan elzseniálisodó és túlságosan elhülyülõ személyek egyformán teremtik a világot. Azt hinné az ember, hogy ennél nagyobbat már nem is lehet gondolni. A fenébe is, hiszen Donda a Genézis módszertanát és elméletét írta!
"Ijon, emlékszel arra a napra, amikor bohócnak neveztél? Látom, hogy emlékszel. Én azt mondtam, ugye: bohócot csináltam magamból a tudósok elõtt, amikor a svarnetika mágikus tartalmát kitaláltam. De ha nem ezt a döntésemet nézed, hanem az egész életemet, akkor látsz egy nagy zûrzavart, aminek Rejtély a neve. Az én sorsomban minden a feje tetején áll! Csupa véletlenbõl lett, csupa baklövésbõl. Tévedésbõl jöttem a világra. Tévedésbõl kaptam a keresztnevemet. Félreértés a vezetéknevem. Egy baklövés folytán teremtettem meg a svarnetikát, mert talán rájöttél már, hogy a távirász egyszerûen elírta a kulcsszót. Én rögtön tudtam, hogy elírás. Miért nem próbáltam meg rekonstruálni a táviratot, felderíteni és kijavítani a hibát? Hát éppen ez az! Jobbat csináltam ennél, mert a hibához igazítottam a tevékenységemet, amelyre, mint látod, nem akármilyen jövõ várt! Akkor hát: egy megtestesült baklövés, akit véletlen karrierje afrikai félreértések dzsungelébe sodort, fölfedezte, honnan van a világ, és mi lesz vele? Hát nem, édes fiam. Túl sok a baklövés! Túl sok ahhoz, hogy elégséges érv legyen belõle! Nem azt kell átformálni, amire nézünk, hanem más nézõpontot kell választani. Gondolj az élet fejlõdésére! Évmilliárdokkal ezelõtt létrejöttek az õsamõbák. És mit tudtak? Ismétlõdni. Hogyan? Az örökletes tulajdonságok állandósága folytán. Ha az öröklés igazán hibátlan lett volna, akkor máig sem élne a Földön senki, csak amõbák. Hát mi jött közbe? Tévedések. A biológusok úgy nevezik: mutációk. De mi más a mutáció, ha nem vak tévedés? Félreértés a szülõ-feladó és a gyermek-címzett között. A maga képére és hasonlatosságára, igen... de hanyagul! Pontatlanul! És mivel egyre romlott a hasonlatosság, létrejöttek a gyûrûs férgek, gigantoszauruszok, gyíkok, kecskék, majmok és mi. Melléfogások, botlások találkozásából - de hát ugyanez volt az én életem. Figyelmetlenségekbõl lettem, véletlenül kerültem Törökországba, onnét a vaksors vetett Afrikába, harcoltam ugyan folyton, mint aki ár ellen úszik, de az ár sodort engem, nem én irányítottam... Érted már? Alábecsültük, édes fiam, a hiba mint alapvetõ létkategória szerepét! Ne gondolkodj manicheus módon! Az õ iskolájuk szerint Isten teremti a rendet, és a Sátán minduntalan elgáncsolja. Nem így van! Ha kapok dohányt, megírom a filozófiai mûfajok könyvének mindeddig hiányzó, utolsó fejezetét, mégpedig az Aposztázis ontológiáját, vagyis a hibán alapuló lételméletet, mert hiba ütközik hibával, hibásan fordul, hibát teremt, mígnem a véletlenbõl a Világ Végzete lesz.
Imígyen szólván, összepakolta himihumiját, és nekivágott a dzsungelnek. Én meg itt maradtam, visszatérésére várva, az utolsó Playboy-jal, amelyrõl egy szexbomba néz rám, Donda törvényén ámulva, meztelenül, mint az igazság.

Na szívem, ez volt a Donda professzor emlékiratai. Lemtõl többet kaptam, mint a szakkönyvektõl. A Hiba a Döntési Pont, vagy a Kritikus pont.
Íme, az Apogenézis, a Missa Misteka, az Erarogenézis!
Az én világfelfogásomban a kritikus pont az a hely, ahol a szellemvilág beáramlik az anyagba, ahol a Felsõbb Szellemi Létezõk belenyúlnak abba a Nagy Játszmába, amelynek Élet a neve. Nagyszerûen modellezi ezt a KVAKK nevû játék, amelyrõl majd írok valahol.
Mivel én már láttam ezt a felsõbb világot, szikra kételyem sincs a fentiek felõl.
Nem a hiba teremti a világot, de a hiba az a kapu, amin keresztül a világteremtõ erõk a világba jönnek. Ha rá tudunk hangolódni ezekre az erõkre, mi magunk is teremtõkké válhatunk. A ráhangolódás módja a kritikus pontok megteremtése, erre való minden aszkézis és meditáció. Az én végszavam tehát ez: Nyissuk meg szívünket az Isteni Erõk elõtt, hogy ne csak elszenvedjük, de teremtsük is a sorsunkat! ÓM.