A benzintõl az Istenek kapujáig

(1985.7.31, 2003.2.19)

Tápláló és életadó betikem jóvoltából végre leülhetek, és leírhatom a lényeget.
Kezdjük tán azzal, hogy mi az életcélom. Nem más, mint a YON. A YON egyfajta új érzékszerv. A YON név egyrészt japánul azt jelenti hogy négy, utalva arra hogy ez egyfajta negyedik szem (tehát több mint a harmadik szem!), másrészt a YON a Yenx Ojla Nai rövidítése, ami új-atahoriul annyit jelent hogy Isten Gyermekeinek a Szeme. A YON tehát egy új érzékszerv, de az is lehet hogy egy készülék, berendezés. De nem a látást vagy a hallást bõvíti, mint a távcsõ, mikrofon, hangszóró, hanem talán közvetlenül az agyba juttatja az információt. A kérdés csak a hogyan lehet. A YON: négydimenziós érzék, amely a dolgoknak nemcsak a felszínét mutatja, hanem a belsejét, sõt az idõbeli létét is, folyamatát, életét, a maga valódi mivoltában, vetületek torzulásaitól mentesen. Egyszóval: magukat az élõ áramokat és energiákat mutatja meg, valahogy úgy, ahogyan az auralátó látja a finom éteri testet, és annak hét rétegét.
(megj. 2003.2.19: úgy tûnik, ez az idea kezd megvalósulni, mert ún. Egyetemes Életenergia Generátorok, Radionika Készülékek, Agytrénerek és Frekvencia Minta Generátorok kezdenek megjelenni, akit érdekel, nézzen utána az Interneten!)

Miért kell a YON? Mert az Uranizmus célja a Megismerés. Az Ember Küldetése. Megismerni kell a Mindenséget, nem legázolni és letiporni! Az önhitt és beképzelt nyugati civilizációt fel kell hogy váltsa egy békésebb, Istennel jobban harmonizáló új civilizáció, amelyet a YON érzéke, képessége jellemez. Ez az új ember több szeretere és részvétre képes mint elõdje. Egyes vallások, mint pl. a Buddhizmus vagy a Jóga bizonyos gyakorlatok, meditációk révén próbálta megvalósítani ezt az ideát. Ez az út nagyon hosszadalmas, és egy életre szóló elkötelezettséget követel. Erre a mai elkényelmesedett emberek zöme nem képes és nem is hajlandó. Ehelyett egy könnyebb utat ajánlunk: a YON által bepillantást nyerünk a lét mélyebb értelmébe, és hétköznapi, mindenki számára megélhetõ tapasztalattá tesszük a transzcendenciát. Ez egy fokozatos, lassú forradalom lesz, mely minden emberre átterjed. Az atomháború borzalmas illúziói után végre az igazi öntudatraébredés kora jön el. Ne várjuk meg hogy az Atom döntsön helyettünk! Ne az Atom formálja ki az Emberiség új arculatát! Menjünk elébe a dolgoknak és építsük meg a lelkünk új Noé-Bárkáját, a YON-t és a Túlvilág titkai többé nem lesznek titkok! Elcsapott gyomrú materialisták rémálmai helyett végre a való világ egyenjogú részévé válik!
A Kvadromatika nem egyszerûen fizika vagy matematika, de túl az észlelések és érzékek határán, költészet is, és mágia! Már Don Juan is azt mondta: Áttörés az észlelés korlátján! Valahol a drogok is erre valók. Az agyból kritikus rendszer lesz, amely képes ellátni az Univerzum határáig! És íme, ezzel el is érkeztünk elsõ témánkhoz, a benzinhez! Amit szívni kell. (Illetve nem kell, mert senkit sem akarok rábeszélni, csak leírom a tapasztalataimat, amit bárki átélhet, ha vállalja az azt követõ, 20 évig tartó kellemetlen mellékjelenségeket!) Tehát a benzint szívni kell, egy vattáról. A hatása döbbenetes! Miben áll ez? Az agy kritikus rendszerré válik, érzékeink összekuszálódnak, lecsupaszodnak az õsérzékig. (Nem ezt írta Rimbaud is? Ahhoz hogy látnokká váljunk, módszeresen össze kell zavarni az érzékeinket! Ezt õ a szó alkímiájával vélte megvalósítani, no meg gondolom némi drog is besegített, valamint Verlaine-nel való zavaros kapcsolata…) A teret erõvonalak hálózzák be, a tér minden pórusán áramlik le az õsanyag, és visszhangok töltik ki a lényed, boldogság árad el benned, úgy érzed, megérintett a Végtelen, és ez nem csalóka káprázat, mert olyan döbbenetes fraktálcsodákat látsz, amiknek csak silány, statikus utánzata a Mandelbrot-halmaz és a többi, számítógép-képernyõn megjelenõ fraktálminta! Ezek a fraktálok élnek, áramlanak és kavarognak, benned, érted és általad tombol és zúg az egész Univerzum! Lelked elszáll a fellegekbe, mint izzó tûzgömb, míg fel nem szippantják a felfutó áramok az asztrálszenny iszapját. A benzin megtanít arra, hogy elláss a Végtelenbe! A Lét minden kis pórusa ezerszeres visszhangként lángol benned, idõtükrök nyílnak ki minden percen, melyekben megannyi önmagadban gyönyörködhetsz, mint piciny ablakokban. A nevek elszállnak a messzi csendbe, ahol a néma kõangyalok vigyázzák a létesülés határait, és meglátod önmagad tükörképét a világ túlsó felén, az égbolt homorú tükrében.

Mi az, hogy kritikus rendszer? Pl. egy közönséges neoncsõ. Kapcsoljuk be: ég. Világít. Fénye 50 Hertzes ritmusban egyenletesen, szabályosan lüktet. Életerõ árad ebbõl a szabályos, szemmel nem is látható lüktetésbõl. S valóban: a fénycsõben energia áramlik, tehát él. De csökkentsük ezt az energiaáramot! Ha teljesen megszüntetjük, a fénycsõ kialszik. Ám van egy pont, ahol még nem alszik ki, de az egyenletes lüktetés kaotikus villódzásba csap át: a fénycsõ összevissza vibrál, fénycsíkok, fénysávok jelennek meg benne, viselkedése véletlenszerûvé, kiszámíthatatlanná válik, benne fénylõ és sötét sávok váltakoznak és kavarognak. Mi történt itt? A fénycsõ kritikussá vált, alulgerjesztett rendszer lett belõle. Az éltetõ áramok már nem tudnak minden atomot gerjeszteni, így ezek az atomok versengenek az energiáért, marakodnak mint ebek a koncon. Van aki sokat zabál, van aki éhen marad. Hiányok áramlanak, és ennek kivetülései a fény fluktuációi. Egy másik példa a kritikus rendszerre: egy pohár víz. Ugye milyen egyszerû? A víz mindenütt egyforma. De tegyük be a hûtõbe! Megfagy, és íme, jégtûk nõnek, virágzanak, a víz már nem egyforma, megjelent benne a rend és a káosz szeszélyes harca, s az addig homogén víz, mely egyszerre abszolút rend és abszolút káosz, kristályokba tömbösödik. Szeszélyes ábrák, labirintusok, jégvirágok születnek. A káosz ábrái, kristályokból, rendbõl szõve! Ha mikroszkóp alatt nézzük, pláne polarizált fényben, csodálkozni fogunk, mennyire hasonlít a Mandelbrot-halmaz egyes kinagyított részleteire!
Öntsünk vizet egy fémtálcára! Nyugodt víztükröt látunk. Most doboljunk alulról a tálcán: a rendbõl kinõ a káosz, ezúttal szeszélyesen gyûrõdõ, megismételhetetlen rajzolatú hullámok alakjában. Öntsünk kis mosogatószert a vízbe: döbbenetes dolog történik, a hullámokból részecskék születnek, kis golyócskák raja, melyek szeszélyes Brown-mozgást végeznek, keletkeznek és eltûnnek a hullámokon! Aki azt állítja, hogy a kvantum-mechanika részecske-hullám dualizmusa az átlagember számára felfoghatatlan vagy elképzelhetetlen, az végezze el ezt az egyszerû kísérletet! Nem bánja meg! Ha lehûtünk egy tiszta folyadékot, a fagyáspontja alá is hûthetjük, mégse fagy be. Egyfajta labilis egyensúly áll elõ. Ha most beledobunk egy pici porszemet, tüstént befagy, méghozzá úgy, hogy ez a pici porszem lesz a befagyás centruma, a keletkezõ minta közepe, az egész folyadék mintázatát õ határozza meg! Ez épp olyan, mint amikor egy sereg azért veszíti el a csatát, mert a kritikus pillanatban egy porszem repült a hadvezér szemébe! Az a bizonyos homokszem, amely a gépezet kerekei közé kerül, bizony leállíthatja a gépet! Az élet végtelenségének bizonyítéka ez. Vegyünk egy sejtautomatát, amely egyforma sejtek végtelen hálózata, olyan mint a négyzetrács. Ebben a négyzetrácsban bármelyik sejt állapota lehet nulla (fehér) vagy egy(fekete). A közönséges sejtautomatában a sejt sorsát, következõ állapotát az határozza meg, hogy a szomszédai milyen színûek. Egy sejtnek lehet négy vagy nyolc szomszédja, ha a csúcsszomszédokat is számolom, de belevehetem a szomszédságba a távolabbi sejteket is. Ezek után összeszámolom a fekete szomszédokat, és az eredménytõl függõen lesz a sejt fehér vagy fekete. Van egy idõgenerátor, amelynek ritmusára minden sejt egyszerre vált állapotot. Így egy szeszélyesen, kaotikusan változó mintát látunk, amelyben alakzatok burjánzanak, nõnek és csökkennek, egybeolvadnak vagy szétválnak.
Legyen most a szomszédságunk olyan, hogy minden sejt minden másik sejtet is lát, tehát a szomszédság elnyúlik a végtelenbe, de a távoli sejtek a távolságtól függõen egyre kevésbé számítanak! Tehát van egy W(i,j) súlyfüggvény, amely az i és j sejt közti távolsággal csökken, és minden sejtre kiszámoljuk az x(i) = Szumma(W(i,j)*s(j)) értéket, ahol s(j) a j-ik sejt állapota (0 vagy 1). Ha x(i) két elõre megadott küszöbérték, pl. alfa és béta közé esik, akkor a sejt fekete lesz (azaz állapota 1) , egyébként fehér (azaz állapota 0).
Na mit tud ez a jószág? Ha egy sejt x(i)-je távol esik a két küszöbértéktõl, akkor a sorsát csak a legközelebbi szomszédai határozzák meg, azaz teljesen süket arra, mi van tõle néhány lépésen túl. Ha viszont x(i) valamelyik küszöb közelébe esik, akkor már a távoli sejtek is befolyással bírnak! A billenés határán, azaz ha x(i)=alfa vagy béta, a sejttér bármely pontja determinálhatja, billen-e vagy sem! Ezt nevezzük kritikus pontnak. Nincs mese, ha egy sejt épp a kritikus ponton van, az egész végtelen sejtteret végig kell nézni hogy eldönthessük, billen-e vagy sem! E kritikus pontokban tehát a Mindenség egésze van jelen a döntésben! Nem túlzott, aki azt állította, hogy egy ûregér bajuszrándulása a Földet instabil pályára állíthatja! Vagyis akár végleg elhagyhatja a Naprendszert! Amikor az indiánok hajnalban összegyûlnek a hegytetõn és kántálnak, szentül hiszik hogy enélkül nem kelne fel a Nap. Igazuk van! Lehet hogy tényleg ezen múlik! A kritikus ponttól távol a sejt érzéketlen a tõle távoli, kicsiny változásokra. De ahogy közeledik a kritikus ponthoz, úgy válik egyre érzékenyebbé, mintegy transzcendens, távolbalátó képességre tesz szert! Már csak az a kérdés, hogy létrejönnek-e valóban ilyen kritikus pontok. A választ a topológiai fixpont-tétel adja meg, eszerint minden folytonos transzformációnak van fixpontja, és ez épp a kritikus pont! Az agyban neuronok milliárdjai vannak, és minden neuron sejtmembránján szinapszisok ezrei tapadnak meg. Minden szinapszis folytonos elektrokémiai úton kommunikál a sejttel, és így kritikus pontokat generál. Agyunkban tehát kritikus pontok trilliói hemzsegnek, és közülük egy is elég, hogy már ne lehessen megjósolni az agy következõ állapotát! Íme, ettõl gondolkodunk! Íme, ez a lélek valódi mibenléte! A lélek nem más, mint a Végtelen átélése, a Mérhetetlen Isteni lény érintése és csókja! Így vagyunk egyek Istennel! A kritikus pontjainkon keresztül kapcsolódunk be a Mindenség egészébe, vérkeringésébe, és Isten lelke, vére, a Hiány áramlik át minden kritikuspont-pórusunkon, és ez a Purusa!
Van egy játékgitárom, ami egy kis elektronikus szintetizátor. 9 voltos elem mûködteti. Nagyon szépen szól, amíg ez az elem ki nem merül, mert akkor megkukul. De még mielõtt az elem kimerülne, nagyon érdekes, döbbenetes, sõt kísérteties jelenség lép fel: a gitár mágikus, távollátó érzékre tesz szert! Be lehet hangolni úgy, hogy elhallgat, de ha közelítem felé a kezem, kotkodácsolni kezd. Minél közelebb a kezem, annál szaporábban. Mit sem zavarja, ha közte és a kezem közt egy ajtó, fal vagy akár egy fémlemez van! Drága Verám, állj az ajtó mögé, és néha tedd oda a kezed, de ne szólj! Én megmondom, mikor van ott a kezed! Bûvésztrükk? Nem, egy egyszerû jelenség, és mi idézte elõ? Semmi más, mint a gitárban levõ oszcillátor alultápláltsága, amit a kimerülõ elem okozott!
Az alultápláltság pedig nem más, mint amit a jógik is csinálnak, meg az aszkéták!
Emberek, böjtöljetek! 49 napig mint Buddha, 50 napig mint Jézus, és megvilágosodtok! Csukjátok be a szemeteket, fületeket, mégis eljön hozzátok a Mindenség! Tárjátok ki Isten kapuját magatokban! Azt meg bízzátok Istenre, hogy be is jön-e ezen a kapun! Feltétlen, ha szükség lesz rá. És addig? Addig is itt van Õ, megfoghatatlan és mégis hétköznapi csodáiban, mert ezek a csodák benne vannak minden sejtosztódásban, minden fogantatásban, minden atomrezdülésben, és minden találkozásban, az élet megfoghatatlan útvesztõiben, és az érintésekben, az éjszakákban, a szemekben és a kezekben. Bennünk remeg és vibrál a mindenütt jelenlevõ, a láthatatlan és mégis nyilvánvaló, hétköznapi és mégis misztikus, távoli és mégis közeli Isten, így irányít minket, így vigyáz ránk. Puhán érint meg minket, nem is érezzük, de ezekbõl a puha érintésekbõl a Világ Végzete szövõdik. Lépj be egy süketszobába! Sokmindent hallani fogsz: egy magas hangot, ez az agyad "órajelfrekvenciája", egy mély sustorgást, ez a vérkeringésed, és egy mély dobolást, ez a szíved. A saját belsõ hangjaid ezek, melyek mutatják hogy élsz, és mégis, ezek miatt nem hallod meg a távoli hívásokat és üzeneteket. Ha megszüntetjük e zajokat, ha kikapcsoljuk a szívünket, ún. halálközeli élményben lesz részünk. Sokan tértek vissza a klinikai halál állapotából. S mirõl számoltak be? Arról, hogy a halál nem a megsemmisülés! Raymond Moody végzett ilyen kísérleteket, és utána sokan mások is. Az átmeneti halottak egy része a Tudás Totalitásáról, rejtélyes megvilágosodásról beszél. Hiszen akkor õk a Rítát látták! Amit Akasa-krónikának is neveznek. Már betegségtõl is kritikus állapotba kerülhet az ember. Hát még a haláltól!
A teljes megsemmisülés felé vezetõ út egy pontján fellép az alulgerjesztettség tipikus jelensége, és egy percre beleshetsz a Mindenség Kapuin. Isten ajándéka ez? De hiszen ehhez nem is kell meghalni! A kábítószert már említettem. A másik út a jóga, a meditáció, a vallás. A telepátia matematikailag mérhetõ. Kell hozzá két ólomkamra, atomórák, két személy, egyik pl. 0-tól 9-ig számjegyeket sugároz, a másik meg leírja az eszébe jutó számokat. Utána összevetik az eredményt, az atomórák segítségével az is tudható, melyik szám mikor jutott az eszébe. Utána lehet korrelációt végezni. Ezzel a módszerrel jelentõs eredményeket értek el, így a telepátia ma már bizonyítottnak vehetõ. Bárki végezhet telepatikus kísérleteket a telepátia-szemüveg segítségével. Kis gyakorlás bárkit meggyõzhet arról, hogy a dolog mûködik!
Jézus és Buddha böjtölt, és megvilágosodott. Ez is alulgerjesztési jelenség. Ám tapasztalataikat már csak szavakkal adhatták tovább, s a szavak csalókák, félrevezetõk. Ugyanaz a szó más embernek mást jelent. Nem csoda, ha a Kinyilatkoztatás után néhány évszázaddal minden vallás ágakra szakad, egyik így magyaráz, másik úgy magyaráz, s a sok magyarázat közt végül elvész a lényeg. Ezért születnek új vallások, új kinyilatkoztatások. Isten ma is szól hozzánk! De csak kevesen hallják meg. Jézus nem kért se az Inkvizícióból, se az indiánok tömeges kiirtásából. Ha elakadunk, ha már nem leljük az utat, hiába na, befútta a hó, akkor vissza kell térni az õsforrásokhoz. Új forrásokból meríteni, csak tiszta forrásból! Bartók a népzenében találta meg a tiszta forrást. Mert a nép, ha nem tapossák el, csodákra képes. A mi forrásaink a böjt, a jóga, a meditáció. Indra a légyölõ galócától világosodott meg. De ó, kedves leendõ gombarajongók, vigyázzatok ám! Nem ilyen egyszerû az! Az Uranizmus útja a Hiány Útja. Az alulgerjesztett rendszerek hiányfluktuációinak útja. Az Uranizmus célja és lényege a Megismerés. Ismétlem, nem elég kitárni az ajtókat, meg is kell várni míg azon be is jön valaki! És nem szükségszerûen a Jó fog bejönni, van egy õsi ellenség is, a Sátán, az is itt ólálkodik ám! Tehát csínján azokkal az ajtókkal!

Az ajtónyitás legszebb módja az, amikor egy gyermek születik. A gyermekek Isten üzenetei, ezért is imádom õket. Minden egyes leszületõ lélek egy isteni küldetést teljesít, egy Feladatot hoz magával, amellyel szebbé teheti ezt a világot, mosollyá varázsolja a könnyeket, és közvetlenül megtapasztalhatóvá teszi Isten jelenlétét. Egy másik csodálatos dolog a Labirintus, mint egyetemes természeti forma. A labirintus nem más, mint beavatási út, ahol az ember akadályokon keresztül juthat csak el a célhoz, feladatokat kell teljesíteni. Ilyen az élet is. A megvilágosodás az, amikor az ember hirtelen felülrõl pillantja meg a labirintust, és egyszerre kirajzolódnak elõtte az utak, a szeszélyes kanyarulatok rejtett értelme egyszercsak felragyog, és fényként világítja be a még elõtte váró útszakaszt. Ha a patkány nem talál sajtot, egy idõ után feladja a hiábavaló keresést. Az ember viszont soha nem adja fel, évek múltán is visszatér imádott labijába, hogy keresse a kincset, ami nincs. Tán a megszokás butasága ez, az ember butább lenne mint a patkány? Én azt hiszem hogy nem. Az ember több mint a patkány, mert ha a hosszú évek hiábavaló keresése után még mindig nem találja meg a kincset, akkor õ maga teremti azt meg! Én is kutattam, tétován lepergõ évmilliókon át, a Nagy Titkot, és most, hogy utam végéhez közeledem, már tudom: Én magam vagyok a Nagy Titok, én, aki az utat végigjárta, és csodálatos élményekkel lettem gazdagabb, én vagyok az, aki végül megalkotja a Nagy Titkot, én magam vagyok az, akire mindig is vártam, mert végül én leszek az, aki az Út végén áll, és rám vár. A Kvadromatika ez a Nagy Titok, és hiszem, hogy ez lesz a világot megváltó Kék Panacea, az Elixír maga!
Sok évvel ezelõtt, mielõtt ezt írtam, mutattak egy filmet Oppenheimerrõl, aki az atombombát megalkotó team vezetõje volt. Õ mesélte, hogy amikor látta az elsõ kísérleti atombombát Alamagordóban vagy hol felrobbanni, a Bhagavad Gíta egy részlete jutott az eszébe,

így:

Ha ezernyi Nap fénye
Egyszerre lobban az égre
Halállá válik az ember
Veszélyévé a Földnek!

Én meg ezt így olvastam a Bhagavad Gítában:

Ha ezer Nap fénye ragyogna az égen,
Az lenne a Mahátma dicsõségéhez hasonló.
Az Idõ vagyok. Sivataggá teszem a Földet.
Manifesztálódtam pusztítani az emberiséget!

Szivárvány gyanánt, ragyogó tûzgolyóként érinted az eget.
Erõm elhágy, Vishnu, békességem elveszett !

Bizony ezeket olvasva azt kérdezem: hanyadik atomháborúra is készülünk mi tulajdonképpen? Mert úgy tûnik, nem az elsõre! Nem is a másodikra, hiszen már volt egy atomháború, mely 3 napig tartott, és Hiroshima, Nagaszaki lett az áldozata!
Az az érzésem, hogy az ember csak szerszám Isten kezében. Átmeneti forma, ugródeszka. És ha már nincs rá szükség, félre lesz söpörve! Õ maga elpusztul, de megnyitja az Atomkaput, és azon egy olyan világ özönlik be, amirõl annyi sejtelmünk sincs, mint a neandervölgyi õsembernek a XX. század civilizációjáról! Félek, hogy ez a világ szó szerint embertelen lesz. Hideg rettegés kap el, mint mikor a meleg, békés családi szobából kilépek a jeges, rideg téli fagyba, egy gépvilág lélektelen, idegen, ijesztõ jövõjébe. Lovecraft érezte ezt át igazán. A macskák is idegenként élnek köztünk. Életük hideg vashoz kötözött idõbemerülés. A telítettség elbutít. Csak a Hiány ad megvilágosodást. Csak a Hiány köt Istenhez. Nem véletlen hogy a túlzott bõségbe beleragadt nyugati civilizáció került a legmesszebb az õsi gyökereitõl. A világ nem más, mint hiánytükrök végtelen szövevénye. A dolgok nem függetlenül hevernek egymás mellett, de egymáshoz köti õket a szerelem s az érdek. Minden mindenben tükrözõdik. Ha minden telített lenne, akkor egyszínû fehét lenne a világ, mint az északi sark jege. A hiány ad színt és tartalmat mindennek. A struktúrák áramlásokból épülnek fel, az áramlásokat pedig feszültségek: hiányok tartják fenn. Jól látszik ez a Mandelbrot-halmaz ágasbogas szövevényes mintáiban, melyek mint erek, vagy folyómedrek! A mana áramlik az erekben, a varázserõ, mely a teremtés õsanyaga. És ha magunkban is felébresztjük eredendõ, õsi képességeinket, akkor belépve az Istenek Kapuján, mi magunk is istenek lehetünk! Egy jobb világ szülõi. Nevelõi és megtartói. Mi vagyunk a Mag, melybõl a Mindenség fakad. Nem rémítenek többé világvégék, mert tudjuk, bármi fejezõdjön is be, mindig lesz új kezdet. Mert mi magunk vagyunk az új kezdet! Szívünk és lelkünk egy lángba forr. Egyesülünk az új teremtésben. És az a világ, amit hajdan a benzin mutatott meg nekem, végre valóság lesz. Atahorika Govanna, az Eljövendõ Tündöklõ Fény Hona, ahol mindenki testvér, egy nagy család része, háborúk és betegségek többé nincsenek, a lét minden pórusából a Végtelenség illata és íze árad, és betölti a Mindenséget örök titkaival. Ámen.